
A magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb jelentőségű szakmai találkozójává vált az Alföldi Állattenyésztési Napok Szakkiállítás és Vásár, amelyet a hódmezővásárhelyi Hód-Mezőgazda Zrt. szervez kezdettől fogva a Magyar Állattenyésztők Szövetségének jelentős segítségével. A rangos szakmai rendezvény 2005-től a növénytermesztési ágazat bemutatásával is bővült, s így a kiállítás elnevezése 2007-től Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokra változott.
A részvénytársaság teremtette meg Magyarországon az újkori állatkiállítások kultúráját, s vezette be az állatbírálatokat a legfejlettebb állattenyésztő országok mintája alapján. 2011-ben immáron tizennyolcadik alkalommal ad otthont a küllemében is lenyűgöző állatkiállítói terület a rendezvénysorozatnak.
Az állattenyésztés hat ágazata, a ló-, a szarvasmarha-, a sertés-, a juh-, kecske- és a baromfitenyésztők mellett az állattenyésztés és az ahhoz kapcsolódó növénytermesztés szakiparának legjelesebb képviselői mutatkoznak be Hódmezővásárhelyen.
Legyen a látogatónk, legyen a vendégünk! Tisztelettel várjuk érdeklődését!

Korda - Filmstúdió Etyek
2011. február 10-12.
A filmvilág világsztárjai után a mezőgazdasági géppiac résztvevői kapnak főszerepet az etyeki Korda Filmstúdióban, ugyanis itt mutatják be kínálatukat 2011. február 10-e és 12-e között az Agrárgépshow Mezőgazdasági Eszköz és Gép Szakkiállításon. Nemcsak a helyszín tér el a megszokottól, hanem maga a kiállítás is.
Legyen a látogatónk, legyen a vendégünk Etyeken is! Tisztelettel várjuk érdeklődését!
A helyszín megközelítése:

AGRO+MASHEXPO
29. Nemzetközi mezőgazdasági és mezőgép kiállítás
2011. január 26-29.
A mezőgazdasági munkák megkezdése előtt ideális időpontban kínál bemutatkozási lehetőséget hazánk legrangosabb agrárkiállítása, az AGRO+MASHEXPO. A minőségi termelés elhivatott képviselői, a mezőgazdasági géppiac résztvevői immáron 29. alkalommal találkoznak, a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.
A szakma szereplői számára már hagyománnyá vált, hogy az év elején fedett csarnokban ismertetik meg a gyártók, a fejlesztők, a forgalmazók és a tudományos műhelyek az elmúlt év fejlesztéseit és kínálatát.
A 2011-ben megrendezésre kerülő AGRO+MASHEXPO-n is várjuk szeretettel, hogy bemutathassuk Önnek újdonságainkat!
Legyen a látogatónk, legyen a vendégünk! Tisztelettel várjuk érdeklődését!
Megközelíthetőség
Vonattal érkezve
Repülővel érkezve
Ferihegy 1, 2A és 2B Terminál: 200E jelzésű autóbusszal Kőbánya-Kispest állomásig, onnan a 85 vagy 85E busszal az Örs vezér téri végállomásig, majd a Vásárközpont bejáratáig közlekedő körforgalmú 100-as busszal.
Megközelíthetőség autóval
A Vásárközpont GPS koordinátái:
N47° 29.587', E19° 7.294', Magasság: 143 m
IV. Kaposvári Állattenyésztési Napok
Megújult formájában most negyedik alkalommal várta a látogatóit szeptember 24-étől három napon át a Kaposvári Állattenyésztési Napok. Cégünk, a TeGaVill Kft. kapta a kiállítás Innovációs Nagydíját.
A Dunántúl legnagyobb állattenyésztési szakkiállításának három napja alatt a mintegy ezer bemutatott tenyészállat mellett ezúttal is színvonalas szakmai és közönségprogramok várták a látogatókat.
Köszönjük, hogy meglátogatták standunkat!

Kaposvár visszavár! 2010. szeptember 24-26.!
A IV. Kaposvári Állattenyésztési Napok ebben az évben vette fel a „Nemzetközi Mezőgazdasági, Élelmiszeripari Szakkiállítás és Vásár” nevet, jelezve azt a töretlen fejlődést, ami az elmúlt években bekövetkezett.
A rendezők reményei szerint az agrárium szereplői naptárukban már bejelölték a 2010. szeptember 24-26-ai hétvégét, a kiállítás időpontját, amikor együtt ünnepelhetjük a mezőgazdasági év fordulóját.
Legyen látogatónk Kaposváron is, szeretettel várjuk!

Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok, 2010
Köszönjük megtisztelő érdeklődésüket!
A Bábolnai Nemzetközi Gazdanapokon az idén a gyártók kategóriában cégünknek ítélték azagrárseregszemle nagydíját a Parktik Mag tisztítógép-család legújabb tagjáért. A Praktik-Mag 6+11 tisztítógép előnyei között emelhetjük ki az egyszerű kezelhetőséget, a biztos működést, az alacsony fajlagos energiafelhasználást, a környezetkímélő működést, a többcélú felhasználhatóságot, a modulelvű kialakítást, és az optimális ár-érték arányt.
Őstermelő Innovációs Díj
Az Őstermelő mezőgazdasági szaklap minden évben díjazza a magyar agrárium szereplőit.
A Bábolnai Gazdanapokon cégünk, a TeGaVill Kft. vehette át az innovációs díjat, az általunk fejlesztett, gyártott, forgalmazott BioDryer-rendszer megvalósulásáért.

A magyar mezőgazdaság legrégebbi kiállítása, a több mint negyedszázados Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok ebben az évben szeptember 8-11. között nyitja meg kapuit. A méltán elismert rendezvény évről-évre bemutatja az agrárgazdaság fejlődését, eredményeit, nemcsak a hazai, de az európai piacokon is.
A Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok minden évben 4 napon át számos szakmai és szórakoztató programmal várja a szakembereket és a látogatókat egyaránt. A vásár szervezői igyekeznek méltó módon bemutatni azt a fejlődést, ami a magyar agrárium szereplőinek munkáját példázza.
Jöjjenek el és legyenek velünk a 26. Bábolnai Nemzetközi Gazdanapokon!
Szeretettel várjuk Önöket!
2010. augusztus
Kiállítások, szakvásárok
Köszönjük, hogy látogatónk volt a XVII. Baranyai Gazdanapokon Szentlőrincen és
a IXX. FARMER-EXPO-n Debrecenben! Szeretettel várjuk Önöket egy év múlva is!
Debrecenben Termékdíjjal, a 17. alkalommal megrendezett Dél-dunántúli régió legnagyobb és legrangosabb mezőgazdasági szakkiállításán Innovációs Nagydíjjal jutalmazták cégünket. A díjazott termékünk a Praktik Mag 6+11 tisztítógép, mely a nagyüzemek igényeire lett fejlesztve.
Díjak 2010
Agro+Mashexpo
Agro+Mashexpo
Agro+Mashexpo
Agro+Mashexpo
Baranyai Gazdanapok
Baranyai Gazdanapok
Baranyai Gazdanapok
Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
Agritechnica - Hannover
Farmer-Expo
Farmer-Expo
Farmer-Expo
Farmer-Expo
Farmer-Expo
Farmer-Expo
Farmer-Expo
Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok
Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok
Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok
Kaposvári Állattenyésztési Napok