Kedves Látogatónk!
Ezúton tájékoztatjuk, hogy Cégünk a hagyományoknak megfelelően az idei évben is részt vesz az Agro+MASH Expo 30. jubileumi kiállításán. Több, mint 180 kiállító közül a TeGaVill Kft.-t a G pavilon 502/A standon találja.
Térjen be hozzánk Ön is és segítünk megtalálni az igényeire szabott megfelelő megoldást.


Tisztelt Látogatónk!
Tájékoztatjuk, hogy Cégünk 2012.01.09-én kezdi meg üzemszerű működését, addig kérjük e-mailben, vagy faxon keressenek bennünket.
A megkeresések feldolgozása 2012.01.09-től folyamatosan történik.

A magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb jelentőségű szakmai találkozójává vált az Alföldi Állattenyésztési Napok Szakkiállítás és Vásár, amelyet a hódmezővásárhelyi Hód-Mezőgazda Zrt. szervez kezdettől fogva a Magyar Állattenyésztők Szövetségének jelentős segítségével. A rangos szakmai rendezvény 2005-től a növénytermesztési ágazat bemutatásával is bővült, s így a kiállítás elnevezése 2007-től Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokra változott.
A részvénytársaság teremtette meg Magyarországon az újkori állatkiállítások kultúráját, s vezette be az állatbírálatokat a legfejlettebb állattenyésztő országok mintája alapján. 2011-ben immáron tizennyolcadik alkalommal ad otthont a küllemében is lenyűgöző állatkiállítói terület a rendezvénysorozatnak.
Az állattenyésztés hat ágazata, a ló-, a szarvasmarha-, a sertés-, a juh-, kecske- és a baromfitenyésztők mellett az állattenyésztés és az ahhoz kapcsolódó növénytermesztés szakiparának legjelesebb képviselői mutatkoznak be Hódmezővásárhelyen.
Legyen a látogatónk, legyen a vendégünk! Tisztelettel várjuk érdeklődését!

Korda - Filmstúdió Etyek
2011. február 10-12.
A filmvilág világsztárjai után a mezőgazdasági géppiac résztvevői kapnak főszerepet az etyeki Korda Filmstúdióban, ugyanis itt mutatják be kínálatukat 2011. február 10-e és 12-e között az Agrárgépshow Mezőgazdasági Eszköz és Gép Szakkiállításon. Nemcsak a helyszín tér el a megszokottól, hanem maga a kiállítás is.
Legyen a látogatónk, legyen a vendégünk Etyeken is! Tisztelettel várjuk érdeklődését!
A helyszín megközelítése:
http://www.agrargepshow.hu/latogatoknak/megkozelites

AGRO+MASHEXPO
29. Nemzetközi mezőgazdasági és mezőgép kiállítás
2011. január 26-29.
A mezőgazdasági munkák megkezdése előtt ideális időpontban kínál bemutatkozási lehetőséget hazánk legrangosabb agrárkiállítása, az AGRO+MASHEXPO. A minőségi termelés elhivatott képviselői, a mezőgazdasági géppiac résztvevői immáron 29. alkalommal találkoznak, a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.
A szakma szereplői számára már hagyománnyá vált, hogy az év elején fedett csarnokban ismertetik meg a gyártók, a fejlesztők, a forgalmazók és a tudományos műhelyek az elmúlt év fejlesztéseit és kínálatát.
A 2011-ben megrendezésre kerülő AGRO+MASHEXPO-n is várjuk szeretettel, hogy bemutathassuk Önnek újdonságainkat!
Legyen a látogatónk, legyen a vendégünk! Tisztelettel várjuk érdeklődését!
Megközelíthetőség
Vonattal érkezve
Repülővel érkezve
Ferihegy 1, 2A és 2B Terminál: 200E jelzésű autóbusszal Kőbánya-Kispest állomásig, onnan a 85 vagy 85E busszal az Örs vezér téri végállomásig, majd a Vásárközpont bejáratáig közlekedő körforgalmú 100-as busszal.
Megközelíthetőség autóval
A Vásárközpont GPS koordinátái:
N47° 29.587', E19° 7.294', Magasság: 143 m
2010. szeptember
Gabonatárolási szakmérnök képzés 
A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara felvételt hirdet Gabonatárolási szakmérnök képzésre.
A képzés elméleti alapozást követő gyakorlati része a gabonatárolásban érintett gyártó/forgalmazó cégek telephelyein, továbbá egyes gabonatároló üzemekben, valamint a kar oktató- kutató laboratóriumaiban a szakma elismert vezető szakembereinek bevonásával történik.
A képzés részletes programja és a jelentkezési lap megtalálható a www.mk.u-szeged.hu weboldalon, az "Oktatás/Képzés" menüpont alatt.
Bővebb információ kérhető:
Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar Tanulmányi Osztály (Babarciné Edit)
tel: +36 (62) 546 014; e-mail: zedi@mk.u-szeged.hu
I. Kaposvári Vad- és Halfőző Bajnokság
A IV. Kaposvári Állattenyésztési Napok keretében megrendezésre kerülő I. Kaposvári Vad- és Halfőző Bajnokságra kis csapatunk is nevezett TeGa-Fish névvel, hogy megmutassuk a zsűrinek milyen halászlevet tudunk főzni.
